Elütött egy kamion, övsömör volt az arcomon, átmeneti arcideg gondokkal küzdöttem - de itt vagyok

Elütött egy kamion, övsömör volt az arcomon, átmeneti arcideg gondokkal küzdöttem.

Már gondolkodtam, lehet, hogy naplót vagy regényt kéne írnom. Ha visszagondolok, hogy mi minden történt velem, tele az életem nem mindennapi eseményekkel. Mai énemmel már azt mondom, csodákkal, vagy még inkább csodálatos megmenekülésekkel… vagy teremtésekkel?

Mindegy, hogy nevezzük, csomó furcsasággal.

A kiskoromra nem emlékszem annyira ilyen szemmel.

20-21 lehettem, mikor az övsömörtől átmenetileg kicsit limitált volt az arcidegeim érzékelése, mozgása. Kb. mint az arcidegbénulás, csak enyhébb változatban. 21 évesen hallani, hogy ha ez így marad, visszafordíthatatlan lesz, elég rémisztő. Megúsztam, vagy annyit gondoltam arra, hogy meggyógyulok, hogy manifesztálódott? Szeretem az utóbbit gondolni.

23 voltam, mikor egy 3,5 tonnás kamion elütött, gyalogosan voltam. Egy csontom sem tört el. Vannak sebhelyeim, és persze agyrázkódásom volt. De nagyjából ennyi. Az egyik sebhely miatt nem mozgott a homlokom egyik oldala, ugyanaz az oldal, amelyiken az övsömör is volt. Fura. Ez az egyik oka, hogy rátaláltam az arcjógára. Sorsszerű? Szerintem igen. Nem csak emiatt, hanem hogy életben maradtam.

Később egy dunai fuldoklásom is volt, azt is túléltem, mentőmellény nélkül a zúgó Dunában, nem volt fun, na…

Nem untatlak a csomó részlettel meg sztorival, csak állj meg egy percre, és idézz fel néhány hajmeresztő emléket, és érezz bele, mit tett hozzád, hogyan vezetett ahhoz a lényhez, aki ma vagy és mit tanultál ezekből.

Ez nem azt jelenti, hogy bagatellizáljuk el a rossz dolgokat, vagy mentsünk fel bárkit a felelősség alól, csak azt, hogy ez egy múltbeli esemény, ami formált bennünket. Érdekes meglátni ezeket az összefüggéseket.

Pusszantás